Csillaghegy a mi kis falunk – Nagyszerű hangulat, szuper buli a Csillaghegyi utcabálon

Ahogyan azt a programajánlónkban is megírtuk, a Csillaghegyi utcabálon a délelőtt teljes egészében a kicsikről szólt: a közös éneklés Buborék Bercivel, az Iszkiri zenekar remek koncertje, vagy a Mosolygarázs csoport aerobicgyermektánc műsora is rengeteg vidám, csillogó szemű apróságot vonzott a Mátyás király úton felállított színpad elé. A Csillaghegyi Közösségi Házban egész nap várta a kisebbeket-nagyobbakat az Egyboglya Alapítvány,  színes kreatív alkotó programjaira, mesefoglalkozásukra és drámajátékra. A CSKH egész nap zsongott a gyerekzsivajtól, nevetéstől.

A közösségi ház udvarán eközben komoly felnőttek vetélkedtek egymással, hiszen több, mint 10 csapat indult, hogy féltve őrzött pincepörkölt receptjét megfőzze és megmérettesse a Csillaghegyi utcabál főzőversenyén. A szervezőktől jelképes áron lehetett kóstolójegyeket vásárolni, amelyek pillanatok alatt elkeltek, bizonyítva az induló csapatok gasztronómiai felkészültségét. A főzőverseny egyik szervezője Debreczeny István és dr. Kiss László hirdették ki a helyezetteket, kiemelve, hogy a zsűrinek rendkívül nehéz dolga volt, hiszen minden csapat a maga módján csodálatos egytálételt varázsolt a bográcsokba.

Kora délután került sor a nap egyik attrakciójának, Csillaghegy tortájának a felvágására. A hatalmas (és nagyon finom!) tortát dr. Kiss László Óbuda-Békásmegyer polgármestere szelte fel, aki örömmel osztotta szét az önkormányzat és a Cserfalvi cukrászda ajándékát. A méltán hírneves cukrászat most sem okozott csalódást. Tortájukat pillanatok alatt elkapkodták a vendégek.

Délutáni pilledésre azonban nem volt mód, hiszen sorra következtek a fantasztikus hangulatot kerekítő koncert-fellépők, az esemény egyik szervezőjének Kőszegi Attilának, a helyi lokálpatriótának jóvoltából. Nemcsak Berry, Weisz Viktor, az IceCream Supersession garantálták, hogy a hangulat folyamatosan a tetőfokon maradjon, a koncertek házigazdája Harsányi Levente pedig gondoskodott arról, hogy a közönség ne maradjon jó poénok nélkül a koncertek szünetében sem.

A nap sztárfellépője az Irigy Hónaljmirigy fergeteges buliját pedig egyhamar nem fogják elfelejteni sem a Csillaghegyiek, sem a Csillaghegyre látogatók, a közönség együtt énekelt és táncolt a zenekarral, igazi utcabál kerekedett a Fiúk koncertjén.

Köszönjük minden résztvevőnek, fellépőnek, hogy megtisztelték foglalkozásaikkal, produkciójukkal a Csillaghegyi utcabál rendezvényét és köszönjük minden kedves hozzánk látogatónak, hogy együtt lehettünk ezen a fantasztikus szombati napon.

Jövőre folytatjuk!

    

Share on facebook
Share on twitter
Share on facebook